DIALÓG
Budai György halálára
– Budai. Hallottad?
– A nevit? Persze.
– Most halt meg.
– Aha.
– Gyerek volt. Ötven. Meg még néhány.
– Az emberélet útjának felén…
– Na, ja, a fehér ember talán kihúzza százig. Ma már. Orvosok, gyógyszerek…
– Meg a sport.
– Meg szerencse. Meg pénz, paripa, fegyver…
– Na, nála az nem. Csak szigony. Szigonypuska. Vörös-tenger. Többek között.
– Meg minden.
– Az élet császára.
– Is. És mégis.
– Hát igen. Elôfordul. Egyszer mindenki átesik rajta.
– Egyedül. Egyedül esünk át a halálon. Te mennyi vagy?
– Negyven.
– Na, ja. Előtted az örökkévalóság. Akarod, hogy felírjam a nevét?
– Minek?
– Csak. Budai. I-vel. Felírom háromszor. Jó?
– Minek?
– Emlékeztet.
– Nem nagyon ismertem.
– Ne is rá emlékezz.
– Hát?
– Az elmúlásra.
– Huhú, nagyon mély vagy!
– Csak ha muszáj. Budai, háromszor.
07. 03. 09.
Jancsó Miklós
(HOLMI 2007. áprilisi száma)