DIALÓG

Budai György halálára

– Budai. Hallottad?

– A nevit? Persze.

– Most halt meg.

– Aha.

– Gyerek volt. Ötven. Meg még néhány.

– Az emberélet útjának felén…

– Na, ja, a fehér ember talán kihúzza százig. Ma már. Orvosok, gyógyszerek…

– Meg a sport.

– Meg szerencse. Meg pénz, paripa, fegyver…

– Na, nála az nem. Csak szigony. Szigonypuska. Vörös-tenger. Többek között.

– Meg minden.

– Az élet császára.

– Is. És mégis.

– Hát igen. Elôfordul. Egyszer mindenki átesik rajta.

– Egyedül. Egyedül esünk át a halálon. Te mennyi vagy?

– Negyven.

– Na, ja. Előtted az örökkévalóság. Akarod, hogy felírjam a nevét?

– Minek?

– Csak. Budai. I-vel. Felírom háromszor. Jó?

– Minek?

– Emlékeztet.

– Nem nagyon ismertem.

– Ne is rá emlékezz.

– Hát?

– Az elmúlásra.

– Huhú, nagyon mély vagy!

– Csak ha muszáj. Budai, háromszor.

’07. 03. 09.

Jancsó Miklós

(HOLMI 2007. áprilisi száma)