Barátok, üzlet- iskola- és sporttársak, művészek, sokan szeretettel emlékeznek Budai Györgyre. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány vele kapcsolatos reflexiót. Szívesen várjuk olvasóink hasonló emlékeit is.


Kékessy Dezső

volt genfi tiszteletbeli konzul, párizsi magyar nagykövet

“Gyuri egy reneszánsz jelenség volt, a rendkívüli műveltségére, a mecénás tevékenységére, és a dolce vita-ra, a jó élet szeretetére gondolok. A Mediciek korában így képzelem a nagyokat.”


“Találkozgattunk, ebédelgettünk. Szívesen elfogadtam a meghívását. Megismertem a barátait, főként markánsan bal liberális emberek, nagyon szimpatikusak, nagyon jó beszélgetéseink voltak. Én egy konzervatív liberális vagyok, így határoztam meg magam, amikor egyszer Párizsban együtt ebédeltem Fejtő Ferenccel. Én liberális szocialista vagyok, mondta ő magáról. Én konzervatív vagyok, amiben benne van a keresztény vallás és a szolidaritás is. Gyuri nem volt dogmatikus, liberális volt. Nagyon keményen tudott beszélni a sajátjairól, mint ahogy én is a sajátjaimról. Szerettem a stílusát, volt stílusa, egyéniség volt, jó megjelenésű és rendkívül művelt. Nem volt olyan téma, amiről nem tudott valami okosat mondani. Nagyon okos volt, és általában nagyon aktív életet folytatott.”

Haraszty István Édeske

képzőművész

Bárhol is volt kiállításom, akár a világ végén, Gyuri eljött a megnyitóra. Egy nagyon jó ember volt, egy igazán őszinte, kedves jó barát, mert nála nem volt olyan, hogy érdekből csinált volna valamit, hanem tiszta szeretetből. A feleségem és én is nagyon szerettük őt.
Sokat segített nekem anyagilag, gyakorlatilag, érzelmileg. Barátságunk közel 20 éve alatt csak jót kaptam tőle. Vásárolt tőlem, támogatta az elképzeléseimet. Nemegyszer – más művészekkel közösen részese voltam olyan projekteknek, amelyeknek ő volt a mecénása. 

Márton László

barát, üzlettárs, az Alapítvány egyik alapítója

“A katonaságnál Gyuri meghatározó szerepet játszott abban, hogy az egész közösség egy adott helyzetben hogyan, mit fogad el és mit nem.”


“Az emberekre való odafigyelés nagyon fontos volt neki, hogy megismerje, megértse, meghallhassa őket. Érdekesnek is találta, szinte ez volt az élete fő tevékenysége, gyakorlatilag pszichológusként működött. Nagyon sokan mondják, hogy sokat segített nekik, másoknak. Azt gondolom, hogy jóval ritkábban anyagilag, mint inkább azzal, hogy meghallgatta őket, fiatalokat, öregeket. Sokan rendszeresen találkoztak vele, közismert idős művészektől, közéleti személyiségektől kezdve egészen a gyerekeimig – mindenkivel szívesen leült beszélgetni. Nem lehetett azt mondani, hogy valami érdek vezette volna ebben. Azt sem lehet mondani, hogy ez az egész nehezére esett volna, mert boldogan találkozott ezekkel az emberekkel, egyszerűen ezt szerette. Egyszerű példákkal tudta szemléltetni, amit akart, ahogyan hatni akart a másikra. “

 

Váradi Júlia

újságíró

“Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a pénzszerzés, a fundraising fogalma még nem volt ismert, ez a fogalom még nem létezett, az emberek nem tudták mit jelent. Szerintem Gyuri ennek a névjegye, ő hozta be Magyarországra, ennek formáját ő találta meg, azt Budai Györgynek lehet nevezni. Böröcz András Akasztottak című szobra, amelyre Dés László zenét komponált, és amely Gothár Pétert filmrendezésre ihlette volt az első olyan tárgy, amit magánember megvásárolt a múzeumnak. Gyuri elmesélte nekem, hogy milyen nehéz volt ennek a formáját kitalálni, jogászokat kellett bevonni annak érdekében, hogy el tudja ajándékozni a Szépművészeti Múzeumnak, mert ilyen típusú ajándékozási akció eddig nem történt, nem tudták, hogy mi ennek a jogi formája.

Ha jól belegondolok, az Akaszottak, a Kalózok, a Kolumbusz Jazz Klub, ezek a dolgok, amik meghatározták a 90-es évek kulturális életét, nem jöhettek volna létre, anélkül hogy valaki vagy valakik jelentős pénzösszeget nem szereztek volna hozzá. Soha nem gondolkozunk ezen. Elsikkad valahogy, megmarad a mű, de az régen elfelejtődik, hogy a mű hogyan jött létre. Ez nem igazságos dolog.”

 

Mihancsik Zsófia 2005-ben készült interjúja.

“Budai György egy nagyon okos üzletember, és nem mellesleg egy rendkívül színes személyiség”

Beszélgetés Budai Györggyel, Elhangzott a Klubrádió Hétzáró című műsorában, 2005. július 10-én. Szerkesztett, rövidített változat.

 

Kovács Ferenc

Kovács Ferenc zene- és képzőművész barátja, mecénása, sporttársa emlékére írta a Somogyi Áldásos című dalt. A Gyuri emlékére írt dal meghallgatható a You Tube-on.

 

Márton László

barát, üzlettárs, az alapítvány egyik alapítója

“Gyuri fundraising tevékenysége történetileg úgy alakult ki, hogy az egyetem után nem fogadta el azt az életpályát, amit akkoriban kortársaink, évfolyamtársaink követtek. Arra a szocializmus által kínált karrierre gondolok, amit azok az emberek követtek, akik kritikával viszonyultak az egyetemen a rendszerhez. Az egyetemen modern polgári gazdasági elméleteket tanultunk, Keynes-t, és Samuelsont pl., így számukra nyilvánvaló volt, hogy a szocializmus tarthatatlan. Az akkori mondás az volt, hogy “lépj be a pártba, és belülről reformáld meg a rendszert”, többen ezt választották karriernek, akik közül sokan most is az ország vezetői. Gyuri ezt nem vállalta fel, megmaradt a baráti érzelmi közösségben. Sportember volt, de élnie is kellett valamiből, ezt részben a karate klubok fenntartásából és egyéb munkákból tudta megoldani. Mindenesetre mindvégig független, a rendszertől is független egyén maradt, amit akkoriban, a 70-es évek végén sok emberről nem lehetett elmondani.”


“Gyuri mindig jó szívű volt, adakozó, de azt gondolom, hogy a fundraising tevékenységben is az emberek megismerésének vágya mozgatta elsősorban. A fundraising ehhez kapcsolódott. Ő tulajdonképpen, ha valaki megkereste, akkor közvetítette a kérését egy olyan ismerőshöz, aki az adott támogatásra hajlandó és képes volt. Viszonylag ritkán adott Gyuri a saját pénzéből, inkább közvetített. Nem csak azért szerették az emberek, mert támogatást szerzett nekik. Azok is kedvelték, néha talán még jobban is, akik adták a támogatást. Gyurit nagyon sok ember tisztelte. Azért szerették, mert amikor beszélgettek vele, egy fantasztikus, nem mindennapi embernek találták. Csak meg kell nézni a telefonkönyvét, hihetetlenül sok név van benne. Ezzel a sok emberrel a kapcsolatot csak úgy ápolhatta, ha napi 8-10 órát rájuk szánt. Ez volt a munkája talán egész élete során. “

 

Virág Attila

barát, üzlettárs, az alapítvány alapítója

“Nem tudom igazán, de nem hiszem, hogy azért csinálta volna a filmezést és a kultúra finanszírozást, hogy helyreállítsa a hírnevét, bár fontos volt neki hogy mit gondolnak róla az emberek. Ő egyébként nyilván sok energiát és időt ölt bele, egyszerűen azt gondolom, hogy az volt a lényeg, hogy egy vállalhatatlan dolgot hajtson végre. Ha csak a hírnevét akarta volna építeni, egy zenekar, vagy egy sportember menedzselése, vagy egy jazz zenekar segítése sokkal nagyobb hírnevet hozott volna. Ő valami olyat akart, amit más nem tudott megoldani.”


“Gyurinak különleges kisugárzása volt, ahogy a puszta jelenlétével képes volt arra, hogy befolyásolja mások hangulatát. Jó volt vele együtt lenni.”

 

Nagy Árpád Miklós

írása Budai György emlékére

“Kroisos szerettei …által …emelt emlékmű egyetlen akarattá összpontosuló hatalmas erőfeszítés, hogy szembeszegüljenek az ifjú halálával. A tényén nem változtathattak. Azzal szálltak szembe, harcost eltemető harcosként, hogy alakja elmerüljön a feledésben, hogy vele együtt az emléke is elenyésszen . Ezért újjáalkották Kroisost, versben és szoborban héróssá formálták. Abban bíztak, nevének híre kél. Abban bíztak, az emlékezés megküzdhet az elmúlással. A hérós emléke is lehet erős, mint a halál.” “Kroisos Egy athéni ifjú síremléke”

 

Tóth Anikó

“Gyuri sokféleképpen segített a körülötte lévőkön. Akár úgy, hogy mondott egy olyan mondatot, vagy felvillantott egy olyan lehetőséget, amire a másik nem gondolt odáig. Vagy úgy, hogy adott egy kis biztatást. Vagy csak egyszerűen átsugározta az energiáit és reményt adott. Vagy úgy, hogy pénzzel segített, esetleg elintézett valamit. Úgy tudott hatni a környezetére, hogy hitet adott, megoldást sugallt, eredményt teremtett. Ez volt talán az egyik legnagyobb titka.

Ha ebből egy kicsit is eltanulnánk és gyakorolnánk is, akkor sokkal jobb lenne a környezetünknek, a barátainknak. Az Alapítvány baráti köréhez legalább 150-200 ember tartozik. Ha mindegyikünk csak egy pár emberre fordítana a jelenleginél egy kicsit több figyelmet, hogy szavaitól, a biztatásától erősebb, boldogabb vagy aktívabb legyen a másik, akkor már tovább vittünk valamit, amit Gyuritól tanultunk, mert ez volt szerintem a legkülönlegesebb benne.

Ez tanulható, gyakorolható dolog, ő maga is sokat fejlődött ebben az élete folyamán. Veleszületett mások iránti figyelme sokszorosára növekedett a halálos betegségéből való meggyógyulása után. Talán mi is tanulhatunk abból, hogy Gyuri mit tartott nagyon fontosnak miután jobban átérezte, amit mindenki tud: hogy véges az életünk.

Akár ezt a célt is kitűzhetné az Alapítvány negyedik fő célként: figyeljünk egymásra, segítsünk egymáson!”

 

Szegő András

barát, újságíró

“Gyuri nagyon vonzó ember volt. Amikor megismertem időnként idegesített, mert túl magabiztos volt, mindent megmagyarázott, ami akkor engem nagyon zavart. Hogy én, vagy Gyuri változott annyit, nem tudom, de az az érzésem, hogy az idők folyamán Gyuri sokat tisztult és sűrűsödött., valami nagyon kemény magja lett. Nagyon, nagyon ritka, manapság ritkán tapasztalt töménység, aminek nem tudom a jó definícióját. Sok kedves ember van, de nincs súlyuk, viszont Gyuriban mindig érződött valami erős sugárzás, energia, kohézió önmagával való azonosság. De, ugyanakkor, sokakkal szemben azt gondolom, hogy ő mindig rejtőzködő és titkolózó ember volt, aki miközben látszólag sokat adott ki magából, és látszólag nem törődött azzal, hogy mit mond a világ, aközben nagyon fontos volt neki hogy mit mondanak róla. Ambiciózus és becsvágyó volt. A másik fontos dolog vele kapcsolatban, hogy nem tapasztaltam soha, hogy rosszat tett volna. Nehéz meghatározni, mi a rossz, a gonoszság, a gyűlölet, de ez belőle hiányzott, nagyvonalúbb, emelkedettebb volt. Szívesen eltanulnám tőle, hogy felül tudott emelkedni a dolgokon, méltósággal, nagyvonalúan. “


“Ő nem akarta., hogy össze lehessen keverni bárkivel, volt benne egy nagyon-nagyon erős tartás, igény, hogy egészen szuverén személyiség legyen, összekeverhetetlen, Ezt tartotta társaságban is, nem oldódott fel. Ő mindig szuverénen külön maradt a többiektől. A tíz fős asztaltársaságnál kilenc ember volt együtt, és a Budai. Szerette a társaságot, fel is oldódott benne, gyűjtötte, szervezte, hogy emberek vegyék körül, nagy igénye volt erre, és öröme. Ha két ember jelen volt, már a harmadikat szervezte, de mindig valami kívülállása volt a társaságban, alatta, vagy felette állt. Abszolút intellektuális volt, az intellektuális volt a legjellemzőbb oldala. “


“Utoljára a műtétre utazása előtti délután találkoztam vele, hogy elbúcsúzzunk. Gyuri el akarta viccelni a búcsút, amikor eljöttem, a búcsúzkodásnál hátba veregettem, majd elindultam a hajó hídján. De ő utánam szólt, és ezért visszafordultam. Átöleltük egymást, először életünkben. “Adj egy százast, hogy visszajöjjek érte” – mondta – “vagy inkább 200-at, hogy biztos legyen”. Akkor jött az orvosi hír a telefonján, hogy nehogy leálljon az alkohollal. Bár érezte, hogy a dolog veszélyesebb, mint ahogy felfogtuk, de kihangosította mindezt, nyugtatni akart. Ez volt róla az utolsó emlékem.”

 

Blahó Miklós

volt gimnáziumi osztálytárs

“Írtunk a “Fiatalokba”, az iskolalapba. Híres embereket kerestünk fel, akik ismerték József Attilát, vagy jártak a József Attila Gimnáziumba. Egyszer találtam a családban egy könyvet, Kádár János írása volt benne, amiből kiderült, hogy ismerte József Attilát. Így támadt az ötletem, hogy menjünk el hozzá. A tanárok is támogatták. A pártközpontban kaptak az ötleten, hogy máshogy is bemutassák. Előbb kijöttek a gimibe, lekádereztek minket, aztán Kádár János fogadott bennünket a dolgozószobájában. Listán előzetesen le kellett adni a kérdéseket. Csevegtünk vele, de szó sem volt interjúról. A végén odaadták az előre megválaszolt kérdéseket. A “Fiatalok” után a Magyar Ifjúság is lehozta a cikket, majd a rádióban is felolvasták.”

 

Jancsó Miklós

Budai György ötvennégy éves korában meghalt. Üzletember volt, aki elkötelezte magát a magyar kultúrának. Mecénásként és szervezőként támogatta a magyar képzőművészetet, múzeumügyet, színházat, filmet, zenét, irodalmat, folyóiratokat, felsőoktatást. Tette mindezt mindig a háttérből, önzetlenül, művészetszeretetből. Jancsó Miklós így emlékezett.

 

Vekerdy Tamás

Vekerdy Tamást a közismert pszichológust, Alapítványunk baráti társaságának tagját sok élmény kötötte Gyurihoz. Ezek közül elevenít fel egy igen jellegzetes találkozást.

 

Ádám Zoltán

Játéktér

“Sok kávéval maradunk az adósai” Ádám Zoltán írása Budai Györgyről.