Budai GyörgyBUDAI GYÖRGY

Budai György számos alkotás megvalósulásához járult hozzá közvetlen anyagi segítséggel, forrásközvetítői tevékenységgel, szakmai észrevételekkel, vagy néha egyszerűen csak személyisége erejével, szolidaritással, bátorítással.

Az Alapítvány feladatának tartja Budai György támogató, alkotások megvalósítását elősegítő tevékenységének részletes feltárását.

 


 

“Az alapítvány ötlete, úgy merült fel bennem, hogy többet akartam annál, mintha csak elzártam volna Gyurit az emlékezetemben. Hatása máig él bennem, mondhatom, hogy a feleségemnek Katinak és nekem máig is Gyuri az angyalunk otthon. Gyakran előfordul, hogy megkérdezzük egymástól, hogy vajon mi lenne Gyuri véleménye erről, vagy arról. Sajnos több ismerősöm meghalt mostanában, hasonló körülmények között, de a rohanó világban tovább kell menni, el kell engedni halottainkat. Törtem a fejem, hogyan tudnám őt megőrizni, mert nagyon fontos volt. Mondhatom, a mintám, a példám volt sok tekintetben. Ha Gyuri volt barátainak összeadódik az energiája, amire lehetőséget nyújthat egy alapítvány, könnyebben megőrizhetjük emlékét. A alapítványi munka megmutatja majd azt is, hogy mennyire vagyunk szubjektívek Gyurival. Kiderül majd, hogy “csak” egy nagyszerű ember volt, vagy valóban alkotott valami rendkívülit a művészek támogatása révén, vagy emberi kapcsolatainak építésével.”

Virág Attila, alapító


“Azért alapítottam alapítványt Gyuri emlékére, hogy folytatódjon, amit elkezdett, a művészetek, és jó kezdeményezések támogatása. Gyuri mindig jó szívű volt, adakozó, de azt gondolom, hogy a fundraising tevékenységben is az emberek megismerésének vágya mozgatta elsősorban. Ő tulajdonképpen, ha valaki megkereste, akkor közvetítette a kérését egy másik ismerőshöz, aki adakozott. Ritkán adott a saját pénzéből, inkább közvetített. Nem azért szerették az emberek, mert támogatást szerzett nekik. Sokszor azok is megszerették, néha talán még jobban is, akik adták a támogatást. Gyurit nagyon sok ember tisztelte. Azért szerették, mert beszélgettek vele, és egy fantasztikus, nem mindennapi embernek találták. Csak meg kell nézni a telefonkönyvét, hihetetlenül sok név van benne. Ezzel a sok emberrel a kapcsolatot csak úgy ápolhatta, ha napi 8-10 órát rájuk szánt, ez volt a munkája talán egész élete során. Az is nagy érték lehet, ha az alapítványi munka révén sikerül összetartani azokat az embereket, akiket eddig Gyuri kötött össze.”

Márton László, barát, alapító